"...Minden csodás! Az élet rózsáit tálcán hozzátok elém..."

             Senkivel

Egyedül

Honnan . tudjam?

Formátum ügyében segítségképpen megadom: I couldn't help but wonder. Még jó, hogy erre emlékszem, meg arra, hogy szombaton a bulin (!) mondtam Orsinak, hogy akkor bazmeg elkezdem írni, hogy milyen kibaszott szarul vagyok. Azt találtam ki, hogy témaköröket fogok boncolgatni, mert szerintem amúgy majd a hormonvizsgálatok végére ki fog derülni, hogy nem is MENOPAUSE, hanem egyszerű LIMAX és akkor majd az egész úgy lesz illegitim, ahogy legitim, hogy szarul vagyok.

A hormonvizsgálatokkal nyilván nem sietek, mert a tudás hatalom (volna). Az én alapos(an) tiszteletreméltó nőgyógyászom már talán májusban felírta, (B)leírta, bepötyögtette, mennyi szart kéne megnézni majd legközelebb akkor, ha már nem jön meg 5-6 napja. Azóta két ilyen is volt, vagy lehet, hogy három. De kettő biztosan. Mennyivel praktikusabb alkat vagyok én, hogy szerintem csak kamaszodom, simán rendetlenkedhet, mert bulizni is voltam.

"Te képes voltál ennyi évesen elmenni egy diszkóba?" Egyébként meg miatta van az egész. AZ a fasz, aki ezt képes volt tőlem megkérdezni. Az.

Gyakorlatias szempotból meg az egész életem a srtessz csimborasszója, minek jönne meg? Hányszor mondtam én már el mindenkinek, aki alig ismer, hogy én végeztem, soha többet, nevereverever..., van két remekbeszabottancsodálatos gyerekem, ráadásul az egyik fiú, a másik lány, sminkeli magát, csavarkulccsal szerel az apjával (not necesserily in that (gender)obvious order), mind a kettő szép, mert Gábort idézve kutyából és gyerekből csak szépet, ja nem, Gábor eredetileg azt mondta, hogy telefonból és órából. 

A hormonvizsgálati utasításos papírom az egyetlen, ami öregebb, mint a doktori tanács határozata, pedig én már nyóc hónapja dagadok attól, hogy 12 év vajúdás után a nevem elémögé írhatok még kéthárom betűt. Stressz. Csimborasszó. Sokat koccintok erre, és van, hogy csak magammal.

            Senkivel.

Egyedül.

Honnan . tudjam?

Arra talán hasznos lesz, ha ezen túlvagyok, hogy ha meglátok valakit görögdinnyét lopni egy mikulás gatyában, vagy éppenszültem fejjel, mégmindigszoptatok melltartóban, akkor majd már érettebben reagálok, már majd ha egyszer odajutok. Most még azért nem. Most még azért látszategyüttérzek, de valójában ülök a gépen és arra gondolok, hogy COUNTER POINT "...Végülis ők akartak repülni, tudták kérem, hogy mire vállalkoznak..., úgy kell nekik, zuhanjanak le!..." (forrás: Airplane!, Paramount Pictures, 1980. július 2.) És húszonhat nap múlva ezt követően megszülettem én. Tudtam, mikor kell érkezni, meg hova kell zuhanni. Megvártam, amíg legalább egy jó film lesz a világon, amit majd érdemes lesz minden élethelyzetben idézni.

Talán még a születési dátumomat tudom fejből (mégsem), de mondjuk semmi esélyem, hogy ha elindulok ki egy kanálért a paradicsomleveshez az irodában, és a ki előszócska itt kerek kettő és háromnegyed lépést jelent, meg plusz nulla egyéb ingert, és megállok a Gergő által 2015. januárjában véglegesen tönkre rúgott kis IKEA-s fiókos elem előtt..., na akkor ott semmi esélyem.

Egyébkét szép pillanatok ezek. A fodrászom szokott eszembe jutni, akit nem nevesítek, de szerintem az ország legjobb fodrásza és most feladja, pedig jelenleg egy dolog van, ami hosszabb ideje része az életemnek, mint a házasságom, vagy a cégem, az Ő. Így az is előfordulhat egyébként, hogy inkább emiatt van az egész. Hogy megijedtem, hogy ezentúl akkor most mi lesz? Hogy lesz ez? 2007-ben vagy 6-ban már átéltem ezt, amikor az ország legjobb kurvajó fodrásza kiment New Yorkba. Akkor mondjuk elkezdődött az, ami máig tart, mert a másik legjobb itt maradt, én pedig által lettem adva neki vendégköröstül.

Majd még melózok ezen a koncepten, hogy elkalandozok-e vagy sem és mennyit?, de most tovább ízlelgetem újdonsült párom (fodrászom), a feledékenység topikját. A klimax-tikus állapottal járó szép pillanatok ezek, az üresség pillanatai, már-már meditáció. Végre kitisztul minden, és elértél oda, a nirvánába, ahova mások légzésgyakorlatokkal, meg hümmögéssel, meg csak-a-zajokra-figyelekkel, te meg csak simán kimész valamiért a paradicsomleveshez az irodában és BUMM. Vagy elkezded mondani Margónak, hogy akkor csináljuk azt, hogy... és PAFF. Lófasz. Nirvána. Egy vagy a semmivel. Már tudod mi a vákuum, és hogy talán két u. És ha igazán benne vagy és szerencséd van, akkor ez nem csak egy kisfingnyi bumm, vagy paff, hanem eltart.                                                                         Mint az orgazmus. Mármint a női. Úgy hallom. Van nekije kifutása.

Akár eddig is.

Eltarthat.

Attól függ. Mennyire volt jelentéktelen, amit elfelejtettél. Fordítottan van ez is arányosítva, mint a referenciaorgazmus. A kanálnál például én speciel szerintem kettő-kötőjel-négy másodperc éteri ephemer tiszta pillanatot is átéltem és még akkor sem jutott eszembe, hogy kanál! REFERENCIAORGAZMUS. Átnevezem a blogot most azonnal. Egyébként a tehetség jele, hogy már az első bejegyzésben nem-író-hanem-építész létemre kijött ez a kifejezés.

Vagy akár eddig is eltarthat. És még ismétlődni is tud. (nekem ne gyere azzal, hogy ez kizárólag egy női dolog, mert alig voltam pár férfival egész életemben (5), és ebből egynek minimum ment az ismétlődős típusú. Jómagam nem pornózok, legalábbis nem tudok róla, természetesen nézem, azt nem tagadom le, de mondjuk annak az egy, ismétlődős típusúra képes hímnek valószínűleg pornóznia kéne...)

Jön viszont a folytatás, vagy az ismétlődés. Az igazi gazmatikus rész, amikor megérkezik, hogy hát kanál a leveshez.

KANÁL. Azért jöttem!

Na ott, akkor, az többet jelent, mint a nevem elémögé írható kéthárom betű.