Korfu trilógia I.

Három éve szeretnék elmenni Korfura (trilógia). Felszínes indokaim egyike a Durrellék sorozat. Olvastam én Gerald Durrell-t (azt hiszem), de az is lehet, hogy csak eleget emlegettem a Családom és egyéb állatfajták kifejezést számomra humoros módon inadekvát szituációkban. Írója nemhiába töltötte gyermekkorát mindenféle állatok megfigyelésével, mert így jó előre látta, hogy eljön az idő, amikor a humán faj szükségképpen eljut arra a pontra, hogy ha önmagába néz az egyén (ld. terápiára jár, podcast-et hallgat a lófaszról is, jógázva meditál és/vagy hümmög, csoportterápiázik, végre-valahára szómának hívja a testet, coach-a van, önfejlesztő könyvet olvas, szelfizget, megosztja, egy applikáció utasításai szerint életmódot, stratégiát, párkapcsolati kommunikációt vált, rövid self-help videókat néz a megfelelő platformokon), akkor végre megtanul, de tényleg, úgy istenigazából mindenki mást okolni.

Iszonyat cinikus vagyok.

Nekem mondjuk kifejezetten jót tett volna, ha megtanulok mást okolni. Járnom kellett volna terápiára, hallgatnom kellett volna podcast-et a lófaszról, jógázva meditálni kellett volna és hümmögni, csoportterápiázni, szómának hívni a testet, coach-ot fogadni, önfejlesztő könyvet olvasni, szelfizigetni és azt megosztani, applikáció szerint életmódot, stratégiát, párkapcsolati kommunikációt váltani, rövid self-help videókat nézni. Megint magamat ekézem, pedig a fentiek közül van, amit igenis csináltam. De készség szintre juttatni azt, hogy nulladik gondolatom ne minden esetben az legyen, hogy biztos azért van valami valahogy, mert én elbasztam, azért az kemény menet. Van, hogy a dolgoknak más oka van. Hogy más okozza őket. Hogy más miatt olyan a helyzet, amilyen.

Anyámat. Apámat. Nővéremet. Azokat a szemét telepi gyerekeket, akik az én patyolat, idealista, humanista, láng lelkemet kétszer is kitették annak, (valójában semmi zárójeles nincs benne, de nővérem segedelmével), hogy írtak nekem szerelmes levelet egy olyan fiú nevében, akiről tudták, hogy tetszik nekem, elhívtak a nevében randira, és az én patyolat, idealista, humanista láng lelkem (ostoba naivitásom) a második alkalomhoz is ugyanazzal a lelkesedéssel hozzásegített. Az a szólásmondás (bölcsesség), mi szerint Fool me once, shame on you! Fool me twice, shame on me!, a káposztásmegyeri lakótelepen nem volt járatos. Patyolat, idealista, humanista láng lelkem kiváló, meleg puha takarója annak, amit úgy hívunk, hogy későn érő típus. Vagy balek.

A trilógiákkal szembeni alapkövetelményem, hogy a mögöttes, tudatalatti mezőkön is elvárom, hogy lépten-nyomon felbukkanjon akkor az a hármas szám. Közelebb kerülvén későn érő (balek) agyam működési mechanizmusához, megértettem, hogy úgy jutok eredményekre, dűlőkre és dombokra, látok át összefüggéseket, ha ezeken a mezőkön kellő számú jel között tudok már barangolni. Szerintem nagy eredményem, hogy el is tudok távolodni tőlük, és akkor összelátom a táblákat, és kijön az eredmény. Amikor még nem tudom a táblákat összeolvasni, csak barangolok, akkor sokszor ment meg faszságoktól, vagy segít hozzá, esetleg láthatatlanul terel jó irányba az ún. intuíció.

Nőknek. Van.

Kifejezetten boszorkányos, hogy nem kell a táblákat feltétlen összelátni, az ún. nőknek van miatt megyek amerre van az arra, és ha netán később állnak is össze azok a táblák a mezőn, mert a nőknek van miatt kellő távolságból rálátok, akkor azt mondom majd mindenkinek, vagyis úgy látom másoknak úgy tűnik, hogy tudatosság van, döntés, eredmény, irány van. Másoknak onnantól tudom merre van az arra.

Még nem volt semmi három éve, mikor a Durrellék sorozatot néztem, vagyis nem teljesen igaz. Kétgyerekes anyaként, feleségként, dolgozó nőként, doktori disszertációt író kutatóként már elve gyanús, hogy sorozatot nézek. Hogy van erre időm? Áh, biztos a Covid. Vagy az, hogy on top of all that, a férjem még azzal is elkezdett basztatni, hogy mi lenne, ha nyitott házasságban élnénk.

És akkor itt egy egyedülálló, négy gyerekes nő, aki fogja magát, és a teljes rendszert mindenestül áttelepíti Angliából Korfu szigetére. Huh ez nagyon érdekes. Mármint engem gyanúsan nagyon érdekel. (Utólagosan összeállt megállapítás, nyugi!) Persze mondjuk Ő özvegy. Méltóságán nem esett csorba, szeretettel gondol a férjére, aki nem megcsalta, nyitott házassággal basztatja, netán lelépett mással, blabla, hanem feleségének a méltóságot megadva csak simán kicsekkolt.

Merthát mennyire máshonnan köll fölállni, ha amúgy a gyakoribb verzióba keveredik bele az ember lánya? A megcsalta, nyitott házassággal basztatja, netán lelépett mással nőnek kurvanagy áldás, ha megadatik, hogy végül nem effektíve meg lesz csalva, vagy előadják neki még egyszer, hogy hát felültek egy hullámra, szerintük szerelmesek lettek véletlenül másba, netán a nyitott házasság azért is volna ideális, mert akkor nem kell hazudozni, akkor még az a teher is levan a gondterhelt másik fél válláról véve, így a lelkiismeret-furdalás rész kiküszöbölve így másodjára, mert te áldásodat adtad rá, mert annyira nyitott és progresszív és kísérletező vagy. És természetesen szeretnek téged nagyon. (De mondjuk a kényelmüket jobban.)

RENDKÍVÜL FONTOS KORREKCIÓ: csak semmi megadatik neki, megadod magadnak azt!

Iszonyat cinikus vagyok, de valójában kibaszott büszke. Magamra. Megadtam magamnak! Hogy nekem majd ne onnan kelljen felállni. Harmincöt évvel később a magas Tátrában járatos a szólásmondás: Fool me once, shame on you! Fool me twice, shame on me!

Nem tagadom, három évembe telt.

Megadni magamnak azt, hogy elmegyek Korfura.