Értve vagyok?

Szarul esik, hogy legszűkebb családom nő tagjai a maguk kifinomult, nem-is-úgy-gondoltam, nem-is-azt-mondtam, te-érted-félre, apró-megjegyzésbe-burkolom-neked-hogy-alattomosan-kússzon-be, demonstrálom-hogy-kell-jól-élni módon adják az ívet.

Tudom, hogy szeretnek. Én is szeretem őket. Nagyon. Tudom (bár nem bírom), hogy aggódnak, meg sajnálnak. Apám csendben támogat. Látom rajta. Huh bakker, hogy férfiak mennyire jól tudnak dolgokat néha csinálni. Őrület. Azon még agyalok, hogy a sajnálat miért zavar? Mert zavar, ezt nem tagadom. Azon is agyalok, (és leginkább a saját gyerekeim támogatására való képesség fejlesztése végett), hogy mi is esne jól igazán? Hogy mikor érezném azt, hogy elfogadva vagyok támogatva? 

Tudom, hogy más életet élnek. Tök más életet élünk. Nekem ez oké. Terápia (szerintük hülyék és/vagy bolondok járnak ilyenre), sokat gondolkozás és (fuh, sokszor fájdalmas) megélés, nem szégyen, sok sírás, keresztülmenés geciszar napokon. Ezeken vagyok túl, és még nem is teljesen. Megérteni, hogy mitől lehet eggyel vagy kettővel tudatosabb, kiegyensúlyozottabb és nem másokra hárító életet élni. Megérteni, honnan jön a düh (na még nem teljesen, de már közelebb vagyok). Hogy van olyan része, ami igenis jöhet, és van, ami meg nem onnan jön és nem is érdemli meg, akire tolom. Nekem kurvanehéz pillanatok ezek. Nem tagadom. Vállalom, hogy én most tartok itt, és tudom, hogy mások előrébb tartanak, de megveregetem a hátam, mert haladok.

Miért olyan kurva nehéz megérteni, hogy ez egy folyamat? Csak azért, mert az ember elkezdte, az nem azt jelenti, hogy azonnal be is tudja fejezni, leporolja lisztes kezét és már mehet is tovább, kész a süti, mert azért olyan van, hogy nem akkor kezded el, amikor már be is fejezted?! "Legyél már jobban. Mikor leszel már jobban? Jól vagy már? Csak azt akarom, hogy jól legyél már végre. Hogy ne kelljen már érted aggódni."

Olyan, mintha nem tudnák, hogy micsoda gyógyító ereje van, mikor az ember megérzi, hogy odaért valahova, és hogy ezt önmaga csinálta meg, és ennek köszönhetően beépült az addigi minden is, úgy rendesen, a repertoárba, nem csak úgy felszínesen, hanem készség szinten az övé lett. Állsz ott akkor, és tudod magadról, hogy baszki fél éve nagyon nem itt voltál, és eljutottál ide, és hogy ez azt jelenti, hogy el fogsz jutni oda is, meg amoda is. Mert menni fog, mert ez is ment, pedig úgy nézett ki, hogy nem fog menni.

Jól leszek, de miért is kéne nekem valami szupernőként, vagy emberfeletti lényként azonnal és rögvest kurvahól lenni?

"Hát én gondoltam, hogy a Gergőre azonnal lecsapnak a nők, mert a Gergő jó parti." Huh Anyu, én is jó parti vagyok, nyugi. Na nem sikerült ezt azonnal visszaválaszolnom higgadt hangon, itt tessék megnyugodni. Ott még nem tartok, hogy jelenidőben, nyugodt hangon tudjam ezt válaszolni egy ilyen felütésre, de elért eredményeim: rögtön éreztem, hogy itt valami fura dolgot hallottam, hogy valószínűleg ez Anyukám privát félelme, vagy volt félelme, hogy Apukámra azonnal lecsapnak, mert jó parti (?), és még az is ment, hogy gondolatban megállapítottam, hogy mivan? hát én azért elég kurvajó parti vagyok, a mindenit neki!

Az egyik legjobb, ahogyan a mondandójukat egymás szájába adják. Anyu úgy meséli, hogy a Viki mondta neki, épp a minap beszéltek róla. 

Viki mondja, hogy Anyu azt próbálja nekem elmondani, hogy... "Te döntöttél így, minden úgy van, ahogy te akartad, lezajlott nagyobb izék nélkül (?????), ahogy te akartad, minden úgy, ahogy te akartad, te döntöttél így, te csináltad, te akartad, minden úgy van, ahogy te döntöttél és neked nem jó, hogy valahogy nem jó neked mégse." Na ez, konkrétan, Viki szerint Anyu mondja. Szerintem meg Ő. Igazából mindegy is.

Elért eredményeim e mondatok hallatán: hülye magyarázkodásba kezdek, mert köpni-nyelni nemtok. Már az tökjól működik kézség szinten, hogy megérzem, amikor furát hallok. Telefon letétele után átgondolom, hogy miért is próbáltam magyarázkodni? Egy nagyon kifinomult és bölcs nő mondta nekem másfél hete (Kata), hogy nem is biztos, hogy kell ezekre bármit is mondani. Na. Most éppen nem jött össze, most elkezdtem magyarázkodni.

Amit nem tudtam nyugodt hangon magabiztosan válaszolni, mert még nem tartok ott: 

Egy:

Én döntöttem. Tudom és vállalom is. Tudom, nők nem szoktak ilyet, meg nem illik, meg nem így van a dolog kitalálva. Nem voltam eléggé megalázva ahhoz, hogy a döntésem alátámasztható legyen társadalmilag. Nem hurcoltak meg (másodszorra) eléggé. Nem adtam fel magamból totál mindent. Ráadásul én is félreléptem. Aki igazán ismer, az mondjuk tudja, hogy innen lehet pont kurvára tudni, hogy majd mindent feladtam magamból. Hogy megpróbáltam mindent feladni magamból. Hátha még ezt is meg tudom ugrani, hogy működjön a jó partival, akinek semmi nem volt elég. Hogy még ezt is megpróbáltam. Én döntöttem. Nem jókedvemben. És nem önzésből. Kurva nehéz egy ilyet eldönteni. Azt gondolom, amit tudtam, megpróbáltam. Örülök, hogy Vikit jobban megbecsüli a férje. Jó dolog. Nagyon jó dolog. Nagyon örülök, hogy Ő ilyen házasságban él.

Kettő:

Nagyobb izék nélkül... minden lement úgy, ahogy én akartam. Namost. Hogy mennyi fájdalom, meló, erőfeszítés, és mi minden egyéb van abban, hogy ez kívülről úgy látszik, hogy nagyobb izék nélkül???? NA ITT CAPSLOCK. MEG NAGYON SOK KÁROMKODÁS. NA EZ! EZ FELBASZ! Mindennek a mögöttes melóját így leegyszerűsíteni..., mintha bazmeg ez valami alapprogram lenne, hogy ez így megy, ilyen nagyobb izék nélkül, hogy ebből is kivenni, hogy mennyit, de mennyit beletettem én ebbe, hogy ez így menjen. És egyébként itt jegyzem meg, hogy szerintem ebbe Gergő is sokat beletett.

Három:

És neked nemjó. Hát dehogynem. Tökjó. Ami látszódik rajtam, hogy nem félek megélni azokat a részeket is, amik fájnak. Nagyon fájnak. Főként azért fájnak, mert vagy rám vonatkoznak, vagy kurva nehéz a kudarcból veszteség élményt faragni. Nagyon fájnak ezek. Ezekből tanulok tudniillik. Ezekből jönnek a konstruktív dolgok. És inkább fájjon nekem, mint a gyerekeknek. Ki merem mondani, hogy az nem érdekel, ha más felnőttnek is fáj rajtam kívül, mert a felnőtt, az azért felnőtt, hogy ezt el tudja viselni. Emiatt, és a saját lezárási képességeim fejlesztése végett úgy döntöttem, hogy ezeket ki fogom mondani. Mivel (szégyenemre) nem vagyok tökéletes, van, hogy dühösen mondom, van, hogy nem jó helyzetbe, de olyan is van, hogy nyugodtan és jól. 

Anyu mondja, hogy Viki szerint, de aztán kiderült, hogy ezt Viki szerint Anyu mondja.

Szarul esik. Legalább leírom ide, hogy szarul esik. Mert így van. És ez két dolgot NEM jelent: az egyik, hogy nem gondolom, hogy a nővérem, vagy anyukám szarul él, vagy nem jól éli az életét. A másik meg, hogy azt sem gondolom, hogy nem szeretnek. REMÉLEM, hogy ők sem gondolják, hogy én szarul élek és hogy nem szeretem őket. Mert jól élek és nagyon szeretem őket.

A legérdekesebb, hogy bár geciszar időszak ez, de odaadnám nekik minden eredményét. A geciszar nélkül is akár mindazt, ami egy ilyenből kijön. Mindent odaadnék szíves örömest nekik grátiszba, csak úgy, használatra. Mert annyira megéri.