Veszélyességi sorrendben

Elindulok, aztán a végén elárulom, hogy válatoztattam-e rajta. A folytonosság jegyében és nálam kevésbé kicsapongó / picsakongó (részletesen ld. Busa Pista: Nem Mindegy, Gyémántfater) gondotolatvilágú pauzában szenvedők részére segítségképpen. Nem utolsósorban arra is jó. hogy én el ne felejtsem, ez még, most, megint a feledékenység topik.

Most éppen ott tartok, hogy elfelejtettem írni tudni. Ez egészen pontosan abban mutatkozik meg, hogy mikor kézzel vagy géppel írok szavakat, nem tudom őket leírni, és amikor próbálok odakoncentrálni, hogy jól írjam, akkor nem sikerül a szavakban lévő betűket helyes sorrendben leírni, vagy kigobózni, kibogózni, hogy mi is volna a helyes sorrend, milyen betű van egyik előtt, másik után, mit kéne még oda beékelni, hogy jól legyen írva. Magyarossággal. Kézzel amúgy jobban megy. Régen minden jobb volt. Picit emiatt néha pironkodok magamban, hogy DLA-t írhatok a nevem mögé.

Többek mondják, és (simán lehet) igazuk van, hogy mindannak, ami velem történik, semmi köze a hőn áhított klimaxhoz. Csak széthullott minden, hát a hormonháztartásom is. Nincs itt semmi látnivaló.

Kifejezetten veszélyes, hogy olyan, mintha elfelejtettem volna, hogy dohányzom. Mondjuk segít a leszokásban, immár három kerek hónapja. Fel sem tűnik, hogy leszoktam, például. Mert elfelejtettem, hogy függő vagyok. Pedig imádok cigizni. Cigizni jó. Akkor is, ha nem.

Elfelejtettem, hogy mik azok az elfelejtett dolgok, amik igazán veszélyesek.

Meg hát mire is, ugyebár?