Kriszták, Andreák és Juditok

 Utaltam már arra, hogy milyen jóban vagyok az összefüggésekkel. Ennek két okát látom: előző életemben  boszorkány voltam, nyugati típusú. Vagy ősasszony, sámán, vagy ilyesmi, és még nyomokban (javarészt) tartalmazza. Másik, ami egyébként véleményem szerint összefügg az elsővel, hogy kutató lettem. Keresem az összefüggéseket. Mert úgy hiszem, hogy vannak.

A kutatás és a hit összefüggéseiről nem gondoltam, hogy pont most fogok értekezni, de megéri. Jelenlegi álláspontom szerint nem nagyon tud kutatni, akinek nincs hite. Valami olyan rendező elvben, ami meghatároz. Valamit. Mindent. Dolgokat. Ez egyfajta vallásosság. Elvileg én nem vagyok vallásos. Mármint nem vagyok megkeresztelve, nem hiszek egy szakállas fehér férfiben egy felhőn, nem járok templomba, satöbbi. Gyakorlatilag pedig az vagyok, a szó egyetemes érelmében. Én úgy hívom, hogy Gondviselés. Lehetne a neve Erő, Univerzum, satöbbi. Személyes okból neveztem el Gondviselésnek, méghozzá azért, mert törődik, felbukkan, amikor ott a szükség. Kifejezetten jó fej. Gondoskodik úgymond. Szoktam vele dumálni, szokott válaszolni, vigyáz a halottaimra, és ha figyelünk egymásra, akkor értjük merre van az arra.

Gyakorlatilag hiszem (kutatom) a dolgok egymásra épültségét, a hagyományok elkerülhetetlen szerepét a fejlődésben, a rendezettség segítő erejét a káosz kialakulhatóságában, a káosz szerepét az értelemben. Helyek, idők, személyek összefüggéstelennek tűnő felbukkanásának nemmindegységét.

Újabb hármas szám. Három női név, de valójában kilenc. Mert mindegyikből van három. Borszorkányos. Mondom én. Mindegyikbe nehéz belekezdenem. Mindhárom hármasból van, ami fáj. Amivel még nem pontosan tudom mit fogok, tudok, akarok kezdeni. Hol a helye valójában? Van itt ez a három név, takar további három nőt... nőket.

I. Krisztina.

Kriszta sokszor eszembe jut. Tíz éve mondtam neki a magamét, mikor Gergő megcsalt az alig egy éves gyerekünkkel, akire öt évet vártunk. Kriszta hét éve meghalt, öt éve kezdett a hiánya rajtam csattanni és most újra kérdeznék tőle. Még azokat a kérdéseket is feltenném, amire én vagyok a válasz. Vett nekem egy könyvet még annak idején, a Kérés művészete címmel, Amanda Palmertől. Annak idején belekezdtem, de annyira amerikai módon vagyon megírva, hogy feladtam. Tudok is kérni, meg nem is. Bizonyos dolgokat igen, másokat nehezen. De hiába kérek, ha a másik nem hallja. A Meghallás művészete. A Meg nem hallás művészete. Kiváló könyv. Az élet írja.

II. Krisztina

Egyszer már összekevertek egy Krisztával, ti. Gergő kevert össze I. Krisztinával. A férjed az anyjának néz. Kedvenc Emberem 2025. őszén (volt ez már ebben az írásban múlt héten is, meg pár hónappal később is, haladok én, csak nem lineárisan, hanem lóugrásban) a telefonban leKrisztázott. Épp tökjól voltam, tiszta fejjel, önmagamként beszéltem, megnyíltam, aztán bámm, megint ez bazmeg. Hónapokkal később vagyunk és innen ez már másképpen néz ki.  Akkor az jutott eszembe rögvest, hogy miután tettem erre legalább egy félmegjegyzést a telefonban, ti. leLaciztam Kedvenc Emberem, hogy értse, hogy hallottam, hogy nem leAndiztak, hanem leKrisztáztak, szóval az jutott eszembe, hogy lehet, inkább kérdezni kéne? De mi a lófaszt, ugye? Mit is kérdezhetnék? Úgyis bármit lehet rá válaszolni. Most pár hónappal később van már. Nem kérdeztem semmit azóta sem. Egyszer majd úgyis kiderül. Pár hónappal később, 2025. decemberében megkaptam Kedvenc Emberemtől, akitől kérdeznem kellett volna, hogy nem tudok egy értelmes kérdést feltenni. Tőle nem tudok kérdezni. Neki nem tudok kérdéseket feltenni. Mert túlságosan félek attól, amit válaszol. 

III. Krisztina

És akkor van a harmadik Kriszta. Gyermekeim tanítója. Lehet tőle kérdezni, és mondhatod neki a magadét. És mégis. Nem szeretnék olyan lenni, mint Ő. Pedig imádom őt. Addig magyarázta, hogy mindent (is) tud, hogy nincs kivel megosztania, hogy valójában nem (is) tud mindent. 

I. Andrea

Feleség. Kedvenc Emberemé, meg egy másiké is. Olyan nő, aki tudja, hogyan kell megtartani egy férfit. Én úgy élek, mint egy férfi. Hát, be kell látnom, nem ugyanabba a sorba álltunk be, na.

II. Andrea

A hajó, vitorlás. Kikötöttük 22 csomós szélben, tartottam ott Andreát, teljes testemmel, megfeszülve, kitartóan, erőn felül, és azt gondoltam, itt az ideje felhívni Kedvenc Emberem. Nem vette fel. Írt egy sms-t bazmeg, másfél hónap után, hogy mi újság? Anyád, bazmeg, az. Nem válaszoltam, nem hívtam. Fél órán belül felhívott. De minek? Ennek már egy éve és lófaszt nem haladtunk előre. Szerintem ezt hívják patt-helyzetnek.

III. Andrea

Elfelejtettem, ő kicsoda. Majd eszembe jut. Eszembe jutott, aztán megint elfelejtettem. Simán lehet, hogy egy senki.

I. Judit

Édesanyám. Nehéz téma. Nem is kezdek bele, mert bár nagyon kivagyok, Ő az Édesanyám és kész. Nincs mit ezen tovább magyarázni.

II. Judit

Néni. Fizikailag teljesen olyan, mint I. Judit, gyermekeim terápiás gyógyítója, anyaságomban váratlan segítőtársam. Fura, hogy ugyanabból a nőből beillesztettem az életembe egy olyat, aki dícsér, támogat, valóban javasol, segít, ilyenek. Nem úgy szerelt, hogy beszól. Hanem egy, hogy segít.

III. Judit

Gyermekeim mostohaanyja. Megyek aludni.

.

Nők az életemben.













Megjegyzések

Népszerű bejegyzések